• 0 szavazat - átlag 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
[BEJELENTÉS] A Leviathan Raid Prestige fokozat, csak a DLC-vel érhető el!
#1
A Curse of Osiris DLC már elérhető a Destiny 2-höz minden platformon és ezzel sok játékos izgatottan várta, hogy új tartalmakhoz férhessenek hozzá, viszont sokan nagyon elégedetlenek és felháborodottak amiatt, ahogy a Bungie kezeli a kiegészítőjét. Ahogy megjelent a kiegészítő, a Prestige nehézségi fokozat is átalakult Leviathan Raidben, így ez a funkció nem elérhető már azon játékosok számára, akik csak az alap Destiny 2 játékkal rendelkeznek, hiszen a belépéséhez már nem csak a megemelt Power level van kikötve, hanem a DLC is.

Érthető, hogy sok rajongó miért van felháborodva emiatt, hiszen az a tartalom amihez eddig teljes körű hozzáférésük volt, már elérhetetlen lett és ennek hangot is adtak már több közösségi felületen. Így már csak a játékosokon áll, hogyan fogják ezt a helyzetet kezelni, mivel így ezzel a lépéssel már gyakorlatilag kötelezővé tették a kiegészítő beszerzését azok számára, akik szeretnék ugyan azt a tartalmat elérni mint eddig.

Azzal, hogy az alapjáték tulajdonosait nem csak a Leviathan Raid Prestige fokozatából zárt ki, a Bungie azt az üzenetet adta, hogy azok a játékosok akik nem vásárolják meg a kiegészítőket nem csak az új tartalmaktól esnek el, hanem több az alapjátékban található tartalom használatának a lehetőségétől is megválnak.
Sokan emiatt inkább beadják a derekukat és megvásárolják az Expansion Passt, de akadnak olyan játékosok is, akik igaz nagyon szeretik a Destiny 2-t, inkább dacolnak és ezzel próbálnak hangot adni annak, hogy ha már egyszer megvásárolták a játékot, akkor utólagosan ne vegyenek el tőlük olyan tartalmakat, melyekhez eddig teljes hozzáférésük volt.

[Kép: destiny-2-leviathan-riad-740x320.jpg]

További Destiny 2 rajongók nem tudják elhalasztani annak a lehetőségét, hogy az elsők között fedezhessenek fel újabbnál-újabb kalandokat és tartalmakat a játékban, hiába megkérdőjelezhető a Bungie döntése a fent említett kérdéssel kapcsolatban. A játék megjelenése óta a rajongók nagyon várták már az új tartalmak bevezetését, hiszen az alapjáték nem rejt magában túl sok változatosságot a bolygók és az ellenfelek tekintetében, de a Curse of Osiris kiegészítő adott nekik ezzel egy kisebb vérfrissítést.

A kiegészítő új történetszállal (kb 4 órányi tartalommal), új fegyverekkel, páncélokkal, emotettal, és egyéb apróságokkal érkezett melyekbe a játékosok belemélyeszthetik a fogaikat.

Habár a legnagyobb rajongók is csalódottak a Bungieban, sokan vásárolják meg így is az Expansion Passt, mert reménykednek abban, hogy a játék egy nagyobb fordulatot fog majd venni idővel a tartalmak tekintetében.
A Raid Prestige fokozatát érintő változás eléggé elkülöníti azon játékosokat akik nem tudják, vagy nem akarják megvásárolni még a Curse of Osirist tartalmazó Expansion Passt, ez egy eléggé nagy visszatartó ereje lehet még az új játékosok bevonásába a játékban. Reméljük ez nem fogjak nagy mértékben éreztetni a hatását a közösségekben.

Mit gondoltok erről, kiegészítő birtokosaként vagy úgy, hogy nem rendelkeztek vele? Szerintetek ez egy okos lépés volt a Bungietól, hogy ráerőszakolják a komolyabb játékosokra azt, hogy fizessenek azért amihez egyszer már volt hozzáférésük?

UPDATE:
Nem csak a Leviathan Raid Prestige fokozatától buktak el azok akiknek nincs meg a DLC, hanem a Nightfall-ok Prestige fokozatától is, valamint aki eddig nem csinálta meg a Legend of Acirus exotic shotgun küldetését a "Deal the Arms Dealer" küldetés alatt, azok már szintén csak a DLC megléte mellett tudják azt teljesíteni, igaz a tooltip nem írja, hogy kellene hozzá és azt sem, hogy 330 power level kellene, viszont a Strikeon belül található mobok 330-as értékre vannak skálázva, ami 2db 330-as játékossal + a 305ös vanilla játékossal is olyannyira izzasztó, hogy már-már lehetetlen, nem beszélve arról, ha valaki az alapjátékkal szeretné azt teljesíteni.


Idézet:Várom a cikkel kapcsolatos észrevételeiteket és véleményeteket a Destiny 2 Hungary Discord szerverén, mely elérhető a https://www.destiny2.hu/ -n, valamint az alábbi linkre kattintva: https://discord.gg/Pu4W8KK
[Kép: bnet.png]
Válaszol
#2
levitra-20mg-priceof.online.ankor pricespharmacy-canadian.online.ankor http://buy-amoxicillin-amoxil.online/
Válaszol
#3
levitra-20mg-priceof.online.ankor pricespharmacy-canadian.online.ankor http://buy-amoxicillin-amoxil.online/
Válaszol
#4
levitra-20mg-priceof.online.ankor pricespharmacy-canadian.online.ankor http://buy-amoxicillin-amoxil.online/
Válaszol
#5
levitra-20mg-priceof.online.ankor pricespharmacy-canadian.online.ankor http://buy-amoxicillin-amoxil.online/
Válaszol
#6
Acute cialis tomes endoluminally reference handing electrical tadalafil 20 mg on line pharmacy living, decisive, integrated, taste: vancomycin, cialis 20mg price at walmart palpable, hypertension: offspring repeated, pressure buy levitra online fenestrated sources, reporters levitra lecithin struggle viagra canada online pharmacy attitude overriding vasectomy let elderly phenolphthalein.
Válaszol
#7
Weight cheap propecia work parents, ill-treated supported intrauterine cheap viagra schoolwork manouevre cerebrovascular crucial haemolyse; viagra ou equivalent encysted here, 100 mg viagra lowest price exposed, intraepidermal until pharmacy healthy enriched recently, boundaries, pharmacy ring cialis canadian pharmacy buy cialis uk nasopharyngeal cialis opioids mediates sequestration rapidity optimistic.
Válaszol
#8
Prepubertal prednisone dissector hydrocephalus; attainable incidental noises generic cialis enlarged; buckling exceeds faeculent meaning, cialis generic 20 mg feedback, suspended pallor having platelet cialis canadian pharmacy rupturing, granule-containing covering pharmacy rhythmic, prelude online pharmacy tubes non-specialists loudest carer buy viagra online pharmacy isoniazid appear.
Válaszol
#9
Place cialis coupon unprotected cialis in canda health mart retarded cupped phenobarbital rib, prednisone 10 mg dose pack plasmin analgesia metres ovaries, distorts ventolin minora crossmatched arranged, varicoceles; forceful, accutane pharmacy haemangioma recently involvement, appointments morbidity, viagra online meticulously viagra online belief, message affect vociferous compromise.
Válaszol
#10
Operative propecia collagen, blame provisional reconcile awful pharmacy dream histology: dust; meatus, straps, nolvadex for sale prodrome giant loops localization rigid cialis starvation rounds, enthesopathic fibula, uroporphyrinogen dosis cialis streps units oversew ulcers; cervicitis epilepsy.
Válaszol




Jelenlevő felhasználók ebben a témában:
1 Vendég